A SZÁLLODA BIZTONSÁGI ELŐÍRÁSA
1. Tűzvédelem
Az épületben porral oltó készülékek kerültek elhelyezésre. A szobákban füstérzékelő berendezés található. Tűz esetén kérjük vendégeinket, hogy a szobákban kifüggesztett menekülési útvonal szerint hagyja el az épületet. A szobaajtón látható a lakószintje alaprajza, a piros nyíl mutatja az utat a vészkijárat felé.
A szálloda területére nem szabad behozni könnyen gyúló és robbanásveszélyes
anyagot (pl.: PB gázpalack). A közlekedési utakat és a kijáratokat teljes
szélességében állandóan szabadon kell hagyni. A tűzesetek elkerülése érdekében
a saját tulajdonú elektromos készülékek (pl. kávéfőző, merülőforraló, vasaló
stb.) szobai használata nem megengedett.
A szobát és berendezéseit kizárólag csak rendeltetésének megfelelő célra szabad
használni.
A szobában elektromos hőfejlesztő berendezést használni TILOS! A szobában
dohányozni és nyílt lángot használni TILOS! A szoba elhagyása előtt – minden
esetben – kérjük, gondoskodjon arról, hogy a szobában ne maradjon tüzet
okozható jelenség, illetve az elektromos berendezéseket minden esetben
szíveskedjék kikapcsolni. A szobát mindig tartsa zárva, távozáskor kérjük zárja
be az ablakokat és az erkély ajtót is.
Segélyhívó telefonszáma: 112
A szálloda elektronikus megfigyelőrendszert működtet, melyet a szálloda
munkatársai kezelnek. Tűzesetek
elkerülése végett kérjük, hogy a szálloda területén csak az
arra kijelölt helyeken dohányozzon. Tűzbiztonsági
okokból a szoba elhagyásakor kérjük, mindig kapcsolja ki az elektromos
berendezéseket. Vészhelyzet esetén kérjük, hívja a recepciót a +3630
3087447-es számon.
Tűzriadó esetén kérjük, hogy azonnal hagyja el az épületet, a menekülési útvonalat a szobaajtóra kifüggesztve találja. A szobát mindig tartsa zárva, távozáskor kérjük, zárja be az ablakokat.
2. Egyéb általános biztonsági információk
Biztonságos megoldást kínál értéktárgyainak elhelyezésére a szobában található széf, melynek használata ingyenes. A szobákban hagyott értéktárgyakért, készpénzért a szálloda nem vállal felelősséget. Szállodánkban biztonsági kamerák figyelik meg a közösségi tereket, illetve a szálloda bejáratait és külterületeit. A felvételeket a törvényi előírásoknak megfelelően kezeljük.
Fontos telefonszámok:
Mentők 104
Tűzoltók 105
Rendőrség 107
Általános segélyhívó 112
A SZÁLLODA MŰKÖDÉSÉVEL KAPCSOLATOS TUDNIVALÓK
A szállodai bejelentkezés: a szobát 14:00-tól lehet elfoglalni. Korábbi érkezés esetén a csomagtárolás a szálloda csomagszobájában megoldható. Kijelentkezés: a szobát a távozás napján 10 óráig kell elhagyni. Szükség esetén a csomagtárolás megoldható.
Szobatípusok
1. Standard szoba
A szállodában ebből a szobatípusból 3 db található a földszinti részen. Minden szoba franciaágyas, modern, tusolós fürdőszobával rendelkezik, 1 vagy 2 fő kényelmét szolgálja. Ebből egy szoba akadálymentesített, a megközelítése is akadálymentes.
2. Standard plusz
Ebből
a szobatípusból 2 található, egyik a földszinten, a másik az emeleten. Ezek a
szobák egy franciaággyal és egy teljes értékű kanapé ággyal rendelkeznek. Három
fő kényelmes elhelyezését teszi lehetővé.
3. Standard terasszal
Ez a
szobatípus egy kényelmes franciaággyal rendelkezik, modern fürdőszoba teszi még
kényelmesebbé. Tartozik hozzá egy szoba előtti terasz, amely a kertre néz.
4. standard plusz terasszal
Ebből
a szobatípusból 3 áll a vendégek rendelkezésére. A kényelmes franciaágy mellett
egy teljes értékű kanapéágy is található a szobában. A modern, különleges
fürdőszobák tusolóval ellátottak. Három fő kényelmes elhelyezését teszi
lehetővé. A szobák előtti terasz a kertre néz, amely a kikapcsolódás és pihenés
érzetét teszi teljessé
5. Romantic terasszal
Ez a
szoba a romantikát kedvelő párok ideális választása. A hatalmas fürdőszobában
egy oroszlánlábas kád és egy szófa teszi teljessé a romantikus hangulatot. A
szobához szintén tartozik egy kertre néző terasz is.
6. Szuperior
Ebből
a szobatípusból 3 található, ezekben széttolható franciaágy és egy teljes
értékű kanapéágy található. Így akár 3 fő külön ágyban történő elhelyezésére is
alkalmasak. A szobák előtti exkluzív tér ideális beszélgetésre, olvasásra.
7. Lakosztály
A szállodában
3 lakosztály található, melyből az egyik két hálószobával - két franciaággyal-
és konyhával rendelkezik. Ez akár 4 felnőtt kényelmes elhelyezését teszi
lehetővé. A másik két lakosztályban egy hálószoba és egy nappali rész
található. A hálószobában egy franciaágy, a nappali részben egy konyhasarok és
egy kétszemélyes kanapé van. ezek a lakosztályok két felnőtt és két gyermek
kényelmes elhelyezésére alkalmasak.
SZOLGÁLTATÁSOK
Étkezés
Minden
foglaláshoz reggeli is tartozik. A reggeli 7.30-tól 10 óráig érhető el a
reggeliző helyiségben. Bőséges
büféreggeli – hideg és meleg ételek, gyümölcs, sütemény, frissen őrölt kávéból
kávékülönlegességek és üdítők állnak vendégeink rendelkezésére. Speciális
igényeket (glutén- laktóz- tejmentes) is
kielégítünk.
Kávézó
Kül-
és beltéri kávézónkban különleges minőségű kávéval, üdítőitalokkal, süteménnyel
várjuk vendégeinket. Kültéri kávézónk egy hatalmas diófa árnyékában a
virágokkal és zöld gyeppel teljes kikapcsolódást nyújt. Béke szigete a belváros
közepén. Csend, jó levegő, madarak csicsergése, jó kávé, jó társaság.
Wellness
A testi-lelki
feltöltődésre, megújulásra lehetőséget ad spa & wellness világunk, amely
segít megszabadulni a mindennapi stressz nyomaitól. A hétköznapokban áhított
ellazulás érzése teljesen hatalmába kerítheti jakuzzink és szaunánk
választásakor. Célunk, hogy vendégeink minden látogatásuk után kipihenten,
felfrissülve és megújulva térhessenek vissza otthonukba, majd később ismét
eljöjjenek hozzánk.
Relax
Közösségi tereink mind beltéren, mind pedig kültéren
kiválóan alkalmasak az ellazulásra, a pihenésre. Legyen szó akár olvasásról,
beszélgetésről, zenehallgatásról vagy csak csöndes elmélkedésről.
E-bike
Ha aktív pihenésre vágyik, lehetőség van e-bike bérlésére. Kényelmesen
felfedezheti a helyi és a környékbeli építészeti emlékeket vagy csak távolba
nézni a végtelen pusztákon és megismerni a puszták különleges növény és
állatvilágát.
Szolgáltatásaink igénybevételéről érdeklődjön recepciónkon!
Foglalja le szobáját most a szálloda weboldalán és élvezze a direkt foglalás előnyeit!
Közvetlen szállodai szobafoglalás –
nincsenek rejtett díjak, nincs törlési díj
Mindig elérhetők vagyunk –
recepciónk napi 12 órában áll az Ön rendelkezésére. A recepció nyitvatartásán
túl központi mobilszámunkon a nap 24 órájában elérhető ügyeletes kollégánk.
Egyszerű, meglepetések nélküli foglalás –
könnyű kezelhetőség, helyszíni fizetés.
Foglalási oldalunkon tájékozódhat aktuális napi árainkról és elérhető csomagjainkról egyaránt. Néhány ártípusnak egyedi foglalási feltételei lehetnek. Ellenőrizze a foglalhatóság feltételeit, mielőtt véglegesíti foglalását.
A keresett időpontot a foglalási oldal nem elérhetőként tünteti fel? Kérjük, írjon nekünk e-mail címünkre, info@ludohotel.hu, és Ön lehet az első, aki részére ajánlatot küldünk, ha ismét rendelkezünk szabad szobával a kért dátumra.
Napi áraink és promócióink tizenegy hónappal előre érhetők el on-line. Kérjük, forduljon hozzánk e-mailben, ha ezen időszakon túli időpontra szeretne foglalni.
FOGLALÁSI FELTÉTELEK
Szállodánkban
a garantált foglalások biztosítják, hogy a foglalás késői (18 óra utáni)
érkezés esetén se törlődik. Az interneten keresztül történt szobafoglalásnál
minden esetben hitelkártyás garanciát kérünk. Egyes érkezési időpontok és
szobaárak foglalásakor előleg fizetése kötelező. Kérjük, szobafoglaláskor
tekintse meg előlegfizetési feltételeinket!
Fizetés hitelkártyával
Szállodánkban a következő típusú hitelkártyákkal fizethet: VISA, MasterCard,
Maestro.
Fizetés Szép Kártyával
Szállodánkban az OTP, MKB és a K&H Bank által kibocsátott Szép Kártyát
fogadjuk el.
Bejelentkezés a szállodába: 14-től 19 óráig.
Kijelentkezés a szállodából: 10:00 óráig.
Korai érkezés, késői távozás
A
korai becsekkolást kizárólag az előző éjszaka megfizetésével tudjuk garantálni.
Egyéb esetben a helyszínen, elérhetőség függvényében van lehetőség a szobát
korábban elfoglalni. Amennyiben a kért napon nincs lehetőség a szolgáltatás
igénybevételére, a szálloda csomagszobája térítésmentesen áll az Ön
rendelkezésére.
Késői kijelentkezést elérhetőség függvényében 13 óráig tudunk biztosítani díjmentesen. Ezt követően 16 óráig a napi szobaár 50%-a fizetendő, 16 óra után pedig a napi teljes szobaár megfizetése mellett tudjuk nyújtani a szolgáltatást. Amennyiben adott napon nincs lehetőség a késői kijelentkezésre, a csomagszoba térítésmentesen áll a vendégeink rendelkezésére.
Egyéni foglalás lemondása
A
szállodai szobafoglalásának kötbérmentes lemondásához a szállodát az érkezés
előtt legalább 48 órával értesíteni kell. A törlés feltételei függhetnek az
érkezés napjától és a szobatípustól is. Amennyiben a foglalás törlésére későn
(48 órán belül) kerül sor, úgy a szálloda a visszaigazolásban foglalt kötbér
összegét terheli be. A lemondási szabályzat részleteiről és az előlegfizetési
feltételekről kérjük, a foglaláskor tájékozódjon!
Gyerekekkel a
szállodában
A 2
év alatti gyermekek díjmentesen tartózkodhatnak a szállodában. A 3-10 év
közötti gyermekek esetén éjszakánként 20 € pótdíj fizetendő, amennyiben a szülőkkel/gondviselőkkel
egy szobában tartózkodnak. Gyermekek részére kiságyat előzetes kérés alapján biztosítunk. Nagyobb
gyermek esetében pótágy kérése csak a standard plusz és a szuperior szobákban
lehetséges A szálloda reggeliző termében etetőszék használatára van lehetőség. Nagykorú
kísérete nélkül 18 év alatti gyerek nem lakhat önállóan a szállodában.
Házikedvencek a szállodában
Szállodánk meghatározott
szabályok mellett teszi lehetővé kutyák, esetleg macskák tartását a szállodai
szobákban. A kisállat tartózkodása 15 EUR/nap (ellátás nélkül) extra költség
megfizetése mellett lehetséges.
2016. évi CLVI. törvény módosítása értelmében 2021. szeptember 1-jétől minden szálláshely-szolgáltató a szálláshely-szolgáltatást igénybe vevő bejelentkezésekor az okmányolvasó segítségével általános személyes adatot kötelezően rögzít minden igénybe vevő vendégre vonatkozóan.Az okmány bemutatásának hiányában a szálláshely-szolgáltató a szálláshely-szolgáltatást megtagadja.
Lehetőség van előzetes bejelentkezésre is, erről vendégeinket e-mailben tájékoztatjuk. Kérjük Önöket éljenek ezzel a kényelmes lehetőséggel.
Késői érkezés esetén az előzetes bejelentkezés elengedhetetlen a törvényi előírások betartása érdekében.
HÁZIREND
Kedves Vendégeink!
Szállodánk munkatársai nap mint nap azon dolgoznak, hogy az Önök itt tartózkodása valóban pihentető és emlékezetes legyen. Ennek érdekében szeretnénk figyelmükbe ajánlani néhány fontos tudnivalót, amelyek betartása mindannyiunk közös érdekét szolgálja. Bízunk benne, hogy megértéssel fogadják kéréseinket, melyeket az Önök kényelme és a zavartalan vendégélmény érdekében fogalmaztunk meg.
A HOTELBEN TÖRTÉNŐ TARTÓZKODÁSRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK:
Annak érdekében, hogy mindenki számára tiszta és kellemes környezetet
biztosíthassunk, szállodánk teljes területén a dohányzás nem engedélyezett.
Kérjük ilyen irányú tevékenység esetén kizárólag a kijelölt dohányzóhelyeket
vegyék igénybe. Szíves megértésüket és együttműködésüket köszönjük! Amennyiben
mégis sor kerülne a szabály megszegésére, úgy a visszaigazolt éjszakánkénti
szobaár kétszeresét, de minimum 50.000 Ft értékű pótdíjat vagyunk kénytelenek
felszámítani. Köszönettel vesszük, hogy e rendelkezés tudomásulvételével Önök
is támogatják szállodánk színvonalas és zavartalan működését.
A szállodába alkoholos ital behozatala nem megengedett, a szálloda területén 18 éven aluliak szeszes italt nem fogyaszthatnak.
A szálloda jogosult a szállás-szolgáltatásra vonatkozó szerződést azonnali hatállyal felmondani, ha a Vendégek nem rendeltetésszerűen használjak a rendelkezésére bocsátott szobát, (vagy a szálloda más területeit) illetve nem tartják be a szálloda biztonsági előírásait, rendjét.
A szobában gyúlékony, robbanásveszélyes anyagot tárolni,
otthonról hozott kávéfőzőt, vízmelegítőt, vasalót és egyéb elektromos
készüléket üzemeltetni tilos!
A szálloda (mint pihenésre, üdülésre, kikapcsolódásra szolgáló intézmény)
területén napszaktól függetlenül tilos minden olyan, a közfelfogás szerint az
emberi együttélés kereteit túllépő, szándékos rendbontó magatartás, viselkedés,
amely zavarja a többi Vendég pihenését, nyugalmat, biztonságát,
biztonságérzetet, magánszféráját. Különösen tilos mások megfélemlítésére
alkalmas, zaklatásnak minősülő vagy minősíthető viselkedés tanúsítása.
Munkatársaink jogosultak figyelmeztetni a rendbontó, hangoskodó, illetve alkohol és egyéb tudatmódosító szer hatása alatt álló, megbotránkoztató módon viselkedő Vendéget. Többszöri figyelmeztetés után a szálloda jogosult szállodai szerződést egyoldalúan, azonnali hatállyal felmondani és az illetőt a szállodából visszafizetési, valamint kártérítési kötelezettség nélkül haladéktalanul kiutasítani.
Számunkra kiemelten fontos, hogy mindenki tiszta, rendezett és kellemes környezetben pihenhessen. Előfordulhatnak azonban olyan estek, amikor a szobákban vagy a közösségi tereinkben - például az étteremben - a szokásosnál alaposabb takarítás válik szükségessé. Ilyen esetekben fenntartjuk a jogot, hogy az ebböl eredő többletköltséget, de legalább 20.000 Ft extra takarítási díjat felszámítsunk.
Köszönjük megértésüket, valamint azt, hogy
figyelmességükkel hozzájárulnak szállodánk igényes és barátságos légkörének
megőrzéséhez.
A svédasztalos étkezések alkalmával örömmel kínálunk korlátlan lehetőséget a
válogatásra, azonban kérjük, hogy csak a valóban elfogyasztani kívánt
mennyiséget szíveskedjenek a tányérjukra tenni.
Az élelmiszer pazarlás mindannyiunk közös felelőssége, így
együtt tehetünk azért, hogy minél kevesebb étel végezze feleslegesen a
hulladékban.
Köszönjük, hogy odafigyelésükkel hozzájárulnak szállodánk fenntartható
működéséhez!
Szállodánk nyugalma és biztonsága érdekében kérjük, hogy a szobákban kizárólag az előzetesen a recepción regisztrált Vendégek tartózkodjanak. Amennyiben látogatókat fogadnak, tisztelettel kérjük Önöket, hogy a találkozóra a hallban kerüljön sor.
SZÁLLODAI SZOLGÁLTATÁSOK A–Z
ADAPTER
Amennyiben nem európai szabványú dugvillával rendelkező elektromos készüléket
szeretne csatlakoztatni a hálózathoz, úgy az átalakításhoz szükséges adapter a
recepción kérhető.
ANTIALLERGÉN ÁGYNEMŰ
A recepción igényelhető.
ÁGYMÉRET
Szobáink queen size (160x200 cm) ágyakkal, illetve a standard plusz, szuperior és lakosztály nappalival szobatípusaink ágyazható kanapéval is felszereltek
ÁGYNEMŰ
Az ágyneműk cseréje hetente történik. Gyakoribb csere igénye esetén, kérjük,
jelezze a recepción.
AJÁNDÉKKÁRTYA
Ajándékkártyákkal az ajándékozott maga
választhatja ki üdülésének időpontját. A kártyák megvásárolhatóak a Boutique
Hotel LuDo honlapján: https://ludohotel.hu/ajandek-utalvanyok.html
AKADÁLYMENTESÍTÉS
Szállodánkban 1 db mozgáskorlátozottak számára kialakított szoba található.
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
Szállodánk általános szerződési feltételeit a honlapon az alábbi linken
tekinthetik meg: https://ludohotel.hu/altalanos-szerzodeses-feltetelek.html
BABAÁGY
A recepción igényelhető.
BABA KÉNYELMI SZOLGÁLTATÁSOK
Babakád, etetőszék, utazóágy. A recepción igényelhető.
BIZTONSÁG
Kérjük, hogy biztonsága érdekében mindig zárja be a szobaajtót, ha aludni tér
vagy ha elhagyja a szobát!
BOROTVA
A recepción igényelhető.
CÉGES RENDEZVÉNY
Cégeknek meetinghez, céges továbbképzésekhez külön termünkben megfelelő helyszínt tudunk biztosítani. Részletekről érdeklődjön a recepción.
CIPŐKANÁL
A cipőkanál a szobaszekrényben található.
CIPŐTISZTÍTÓ
A cipőtisztító készlet a szobaszekrényben található, vagy a recepción igényelhető.
CSOMAGHORDÁS
Vendégeink érkezését és elutazását csomaghordó szolgáltatással szeretnénk
megkönnyíteni, amelyben figyelmes és udvarias kollégák állnak vendégeink
rendelkezésére. Kérjük, hogy igény esetén kérje a recepcióst!
CSOMAGMEGŐRZÉS
A csomagszoba a recepció mellett található. Csomagmegőrzésre vonatkozó igényét,
kérjük, jelezze a recepción!
CSOMAGSZÁLLÍTÁS, CSOMAGKÜLDÉS
Kérjük, forduljon a recepcióhoz.
DOHÁNYZÁS
Szállodánk nemdohányzó, így annak teljes területén tilos a dohányzás. Dohányzásra
kijelölt helyek a szálloda kávézójánál és kertjében találhatóak.
A házirend megszegése esetén a szálloda 50.000 Ft kártérítést számít fel.
E-BIKE TÖLTÉSE
- csak szállóvendégek által használható
- mindenki saját felelősségére használja
- csak kerékpártöltésre használható
- csak sérülésmentes és szabványos csatlakozásokkal kialakított töltőkábel csatlakoztatható a töltőre
- a töltés közben fellépő bármilyen rendellenesség esetén a töltést azonnal meg kell szakítani, ez a kerékpár tulajdonosának felelőssége és kötelessége, továbbá a hibát a szálloda recepcióján haladéktalanul jeleznie kell.
E-BIKE BÉRLÉSE
Szállodánkban lehetőség nyílik e-bike-ok bérlésére, akár vezetett túra
formájában. A részletekről érdeklődjön a recepción!
ÉBRESZTÉS
Ébresztő hívást a recepciótól kérhet.
ELSŐSEGÉLY
Amennyiben orvosi ellátásra van szüksége, kérjük, keresse a recepciót!
Sürgős esetben hívja a 112-es segélyhívót.
ELUTAZÁS IDŐPONTJA
Az elutazás napján a szobát délelőtt 10:00 óráig kérjük elhagyni. Az elutazás
napján a szállodai szoba használatának meghosszabbítását kérheti, melyet
térítés ellenében, szabad kapacitás függvényében biztosítunk. A tartózkodási
idő hosszabbításával kapcsolatban kérjük keresse a recepciót!
ÉRKEZÉS IDŐPONTJA
A szállodai szobák az érkezés napján 14-től 19 óráig foglalhatók el. A szabad
kapacitás függvényében 10:00 órától korai érkezést biztosítunk, térítés
ellenében. Ennek lehetőségéről, kérjük, érdeklődjenek az érkezést megelőző
napon.
ÉRTÉKMEGŐRZÉS
Felhívjuk kedves Vendégeink figyelmét, hogy a szobában hagyott értéktárgyakért,
készpénzért a szálloda nem vállal felelősséget. Kérjük, használják a szobákban
elhelyezett széfeket!
ÉTKEZÉS - SPECIÁLIS - ÉTREND
Kérjük, amennyiben speciális étkezési igénye van, szíveskedjen előre jelezni!
ESERNYŐ
A recepción igényelhető.
EXTRA ÁGYNEMŰ
Kérésre plusz paplant, takarót és párnát (több méretben és típusban) tudunk
biztosítani kedves vendégeink részére. Kérjük, igény esetén keresse recepciót!
FÉNYMÁSOLÁS
A szállodai recepción érhető el, térítés ellenében.
FIZETÉSI MÓDOK
Készpénz, bank-és hitelkártya (Maestro, Mastercard, Visa), a szállást igénybe
vevő nevére szóló SZÉP kártya (MBH, OTP, K&H), Vegyes fizetés megoldható.
(pl. Szép kártya és készpénz)
FOGKEFE, FOGKRÉM
A recepción igényelhető.
FÜRDŐKÖPENY
A recepción igényelhető.
FŰTÉS
Szobáinkban a falon található szobatermosztáttal állítható a hőmérséklet a fűtési időszakban.
GYERMEKBIZTONSÁGI KONNEKTORVÉDŐ
A recepción igényelhető.
GYÓGYSZERTÁR
A szállodához közeli gyógyszertárak elérhetőségéről és az ügyeleti
rendről bővebb felvilágosítást a recepció tud adni.
HAJSZÁRÍTÓ
Minden szobánk hajszárítóval felszerelt.
HÁZIÁLLAT
Háziállatot kizárólag az arra korlátozott számban kijelölt kétágyas szobában
fogadunk, térítés ellenében.
IDŐZÓNA
Makó a GMT+1 (nyári = GMT+2) időzónába tartozik.
KÁVÉ-ÉS TEABEKÉSZÍTÉS, VÍZFORRALÓ
A szobákban instant kávé és teafilter bekészítés található, amely
térítésmentesen fogyasztható. A vízforralót kérjük kizárólag vízforralásra
használja!
KERÉKPÁRKÖLCSÖNZÉS
E-bike kerékpár szezonálisan kölcsönözhető szállodánkban, kölcsönzéssel
kapcsolatos információkért, kérjük keresse a recepciót!
KERÉKPÁRTÁROLÓ
A szálloda parkolójában található.
KONNEKTOR ÁTALAKÍTÓ
A szálloda recepcióján van lehetőség kérésre igénybe venni térítésmentesen különböző nemzetközi használatra alkalmas adaptereket, dugaljakat,
szabványosított átalakítókat.
LÁTOGATÓ
Kérjük, amennyiben látogatója érkezik, szíveskedjenek ennek tényét a recepción
jelezni!
LÉGKONDICIONÁLÁS
A kívánt hőfokot a szobában található fali szabályozón tudja beállítani.
MENEKÜLÉSI ÚTVONAL
Tűz esetén kövesse a szobában található menekülési útvonalat, illetve
munkatársaink utasításait!
MINIBÁR
Minden szobában rendelkezésre áll. A fogyasztást a szobába bekészített árlista
szerint a szobaszámlára terheljük.
MOSDÓ
Női és férfi mosdóink a földszinti Lobbyban találhatóak.
MOSÁS, VASALÁS
Öltönyök, kosztümök és egyéb ruházat tisztítása, mosása, vasalása miatt,
kérjük, érdeklődjön a recepción. A ruhákat a szekrényben található mosatási
zsákba szíveskedjen elhelyezni.
MŰSZAKI HIBA
Kérjük észrevételét szíveskedjen a recepción megtenni!
MŰSZAKI SZOLGÁLTATÁSOK
Amennyiben szobájában műszaki problémát észlel, kérjük, jelezze azt a
recepción.
NYILVÁNOS INTERNET
A szálloda közösségi helyiségeiben és a szobákban díjmentes Wi-Fi internet áll
rendelkezésre, a szálloda recepción megadott jelszóval érhető el.
Hálózat: LuDo Guest
Jelszó: ludohotel41
NYOMTATÁS
A nyomtatási lehetőségekről kérjük, érdeklődjön a recepción.
PANASZKEZELÉS
Amennyiben panasza van, kérjük keresse bizalommal a szálloda recepcióját,
kollégáink készséggel állnak rendelkezésre!
PAPÍR ÍRÓSZER
Íróeszköz és jegyzetfüzet szobáinkban bekészítve található.
PARKOLÁS
Szállodánk zárt parkolóját vendégeink díjtalanul használhatják. Szobánként egy
gépjárműelhelyezése lehetséges.
PÁRNA MENÜ
Igény esetén tartalékpárnát biztosítunk.
PÁRNAVÁLASZTÉK
A recepción igényelhető ingyenes szolgálatás. Vendégeink többféle töltetű, méretű, és keménységű párnából választhat.
PAPUCS
Vendégeink részére a papucsot biztosítunk. Kérjük, igény esetén keresse a
recepciót!
PÉNZVÁLTÁS
Szállodánkban nincs lehetőség pénzváltásra. További információért, kérjük,
forduljon a recepcióhoz.
PÓTÁGY
Standard plusz és Szuperior szobáinkban igény esetén a kanapé ágyazására van
lehetőség. Az ágyak korlátozott számban állnak rendelkezésre. Igény esetén, kérjük
keresse a recepciót!
RECEPCIÓ
Szállodánkban 12 órás recepció elérhető a Lobbyban. Kérdés, kérés esetén
kérjük forduljon kollégáinkhoz bizalommal. A recepció nyitvatartási idején túl
hívja ügyeletes mobilszámunkat:+36 30 3087447.
RUHAKEFE
A recepción igényelhető.
SELF CHECK IN
Vendégeink az érkezés előtt kiküldött e-mailben található linkre kattintva, előre elvégezhetik a bejelentkezést.
SZÁMÍTÁSTECHNIKAI SEGÍTSÉG
A recepción kérhető.
SZOBAAJTÓK NYITÁSA
Szállodai szobájuk ajtaját a recepción kapott kulcskártyával nyithatják. A
kártyát néhány másodpercig az ajtón található érzékelő elé tartva a jelzőfény
zöldre vált és a szobaajtó nyitható. Elutazáskor szíveskedjenek a kulcskártyát
a recepción leadni.
SZOBAI SZÉF
Tárgyaik biztonsága védelmének érdekében rendelkezésre áll a szobai széf. Az
eszközt abban az esetben tudja használni, amennyiben az ajtaját nyitva találja.
Ellenkező esetben kérje a recepció segítségét! A szálloda a szobában, beleértve
a széfben elhelyezett étréktárgyakért nem vállal felelősséget.
TAKARÓ
Igény esetén tartalék takarót biztosítunk.
TAKARÍTÁS
Szobáinkat kétnaponta takarítják szobaasszonyaink. Extra kérés esetén kérjük,
keresse recepciónkat.
TALÁLT TÁRGYAK
A szálloda területén elveszített tárgyakkal kapcsolatban, kérjük, forduljon a
recepcióhoz.
TAXI, TRANSZFER
Igény esetén transzfer szolgáltatást nyújtunk vendégeinknek, vagy kérésre taxit rendelünk. Kérjük, forduljon recepciós kollégáinkhoz.
TELEFON
Belföldi és külföldi telefonálási lehetőség a recepción biztosított térítés ellenében.
TELEVÍZIÓ
Minden szobánkban megtalálható a Netflix streaming szolgáltatás, amelyhez az alábbi módon férhet hozzá:
A televízió távirányítóján nyomja meg a Netflix-gombot, válassza ki a kék ikonú profilt és máris használhatja a szolgáltatást.
A televízió főmenüjét a Home gomb (C-vel jelölt gomb) megnyomásával tudja elérni.

Sweet.TV: A televízió Főmenüjében található a Sweet.TV alkalmazás,amelyben több mint 30 tematikus csatornából válogathat. Miután elindította az alkalmazást, válassza ki a felső sorban az Ingyenes TV menüpontot.
Amennyiben hírcsatornát szeretne, Euronews alkalmazás elérhető a televízió főmenüjében, angol, német, francia, spanyol és még számos nyelven.
Amennyiben szerb vagy román nyelvű televíziót szeretne nézni, az RTS Planeta és az Antenaplay alkalmazást tudja használni a főmenüből, itt saját regisztrációval tud belépni.
TELEFONTÖLTŐ
A recepción igényelhető.
TÉRKÉP
Ingyenes városi térkép kérhető a recepción.
TÖRÖLKÖZŐ CSERE
3 naponta biztosítjuk, egyedi kérés esetén, kérjük, keresse a recepciót!
TŰZVÉDELMI HÁZIREND
- A szálloda Vendégei és a szálloda biztonsága érdekében az alábbi tűzvédelmi
előírások
betartására hívjuk fel Tisztelt Vendégeink figyelmét. A recepción a teljes tűzvédelmi házirend megtalálható. - A szobákban tilos olyan tevékenységet folytatni, mely tüzet vagy robbanást okozhat.
- A szálloda teljes területén található füstjelző berendezés, valamint porral oltó készülék.
- Szállodánkba behozott kávéfőző, hősugárzó, rezsó, vasaló stb... működtetése szigorúan tilos. Vasalásra a személyzet szolgáltatásait szíveskedjenek igénybe venni. Biztonsági, automatikus kikapcsolás funkcióval rendelkező vasaló a recepción kérhető!
- A szálloda teljes területén tilos a dohányzás!
- Tűzveszélyes folyadékot a szobában tárolni, vagy azt bármilyen módon használni tilos!
- Meghibásodott elektromos berendezések (lámpa, kapcsoló, TV, stb.) további használata veszélyes, ezért kérjük, hogy a meghibásodást a recepción jelezni szíveskedjenek!
- Tűz esetén a szobában elhelyezett menekülési útvonalaknak megfelelően szíveskedjenek az épületet elhagyni.
ÜZENET
Üzenetek továbbításához, kérjük, forduljon a recepcióhoz.
VARRÓKÉSZLET
A varrókészlet a szobaszekrényben található.
VASALÓ ÉS VASALÓDESZKA
A recepción igényelhető.
VEGYTISZTÍTÁS
Külön díjazás mellett lehetőség van ruhaneműk vegytisztítására.
VÉSZKIJÁRAT
Veszély esetén a szoba ajtajának belső oldalán elhelyezett menekülési útvonal
szerint kérjük elhagyni az épületet.
VIRÁG
Virágrendelés ügyében forduljon recepciós kollégáinkhoz.
VÍZFORRALÓ
Minden szobában bekészítve megtalálható.
VÍZ
A vezetékes víz Makó egész területén iható.
WIFI
A szálloda teljes területén elérhető. Hálózat: LuDo Guest Jelszó: ludohotel41